Ford T-modellA Budapesti Mûszaki Fõiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának vezetõsége a 2006-os Bánkis Hagyományörzõ Nap eseményei után, melyen egy Ford T-modell volt az egyik kiállítási tárgy, kezdett azon gondolkodni, hogy a kar számára biztosítson egy emblematikus tárgyat, olyasmit, mint Óbudán a Kandó mozdonyt. Az említett Ford T-modell adta az ötletet, hogy iskolánk jogelõdjének kiemelkedõ munkásságú hallgatójához – Galamb Józsefhez – köthetõen egy Ford T-modellt a kar aulájában állítson ki.

Az elgondolást tett követte, és sikerült hozzájutni egy viszonylag jó állapotú és elõéletét tekintve hiánytalanul dokumentált gépkocsihoz. A kar oktatói és hallgatói nekiláttak az állapotfelmérésnek és a jármû restaurálásának.

A munka során tapasztaltuk azt, hogy annak ellenére, hogy sok magyarországi cég foglalkozik veterán-gépjármû felújítással és restaurálással, meglehetõsen nagy a káosz annak tekintetében, hogy a szakemberek szemléletét, valamint az elvégzett munkák minõségét vizsgálva nem képviselnek egységes álláspontot. Ez nagyon zavarólag hat a piacon. További megállapításunk volt, hogy nincs semmilyen szakemberképzés ezen a területen.

A piacon lévõ cégek, a különbözõ veterán-jármû klubok is örömmel üdvözölnék egy ilyen jellegû képzés beindítását. A Fõiskola adottságait is figyelembe véve egy szakmérnök képzés tûnik elsõ közelítésben megvalósíthatónak. Ha figyelembe vesszük az egyes karok adottságait, akkor a képzésben lehetõség nyílik egy karok közötti integrációra is, elsõsorban a Könnyûipari kar vonatkozásában.

Az elõzetes érdeklõdést is figyelembe véve, kiderült, hogy nem csak mérnöki végzettségûek vennének szívesen részt a képzésben. Ezért javasoljuk, hogy legyen lehetõsége részt venni a képzésben a nem mérnöki végzettségû szakembernek is. Az õ számukra nem írnánk ki szakdolgozatot és államvizsgát, és igazolnánk számukra, hogy részt vettek egy felsõfokú szakképzésben.

Az értékmentõ folyamathoz nem elegendõ a tapasztalati úton megszerzett tudás. Egy gyûjtõ élete, (akibõl elõbb-utóbb „menthetetlenül” restaurátor lesz), szakadatlan tanulással telik. Ha két veterán-gépjármû gyûjtõ-restaurátor találkozik, megszûnik körülöttük a tér és az idõ. Minél többet szeretnének megtudni a felmerült problémájukról, és átadni a tapasztalataikat. Nagyon sok ismeretet kell megszerezniük. Ismerni kell egy adott jármû gyártására vonatkozó minden technológiát, a típus történetét, a jármûvel elért sport sikereket, a gyártás megszûnésének okát, a gyárban dolgozó személyeket, azok szerepét a tervezésben, gyártásban, és sok más hasonló dolgot.

A tradicionálisan nagy gyárak megszûntével bezáródtak a gyakorlati képzõ helyek is. A szakmunkás- és szakközépiskolák ma már nem ontják magukból a szakmai alapokkal és gyakorlati készségekkel felkészült szakembereket. Ma már szinte nagyítóval kell keresni azokat a szakembereket, akik a napi rutinszerû munkákon kívül elvállalnak olyan egyedi gondolkodást és munka-fogásokat kívánó feladatokat, mint a gépjármû restaurálás.
A tudás átadásának legkézenfekvõbb formája a szervezett képzés. Az olyan adottságokkal rendelkezõ intézmény, mint a Budapesti Mûszaki Fõiskola, mely az integráció kihasználásával indít egy ilyen képzést, letéteményese lehet egy magas színvonalú, tradicionális ismeretekre épülõ, korszerû alkalmazási lehetõségekkel kiegészülõ piacképes szakmérnöki képzésnek.

A fentiek figyelembe vételével dolgoztuk ki a képzés tantervét és egyéb dokumentumait.

Kapcsolat

Budapesti Müszaki FöiskolaÓBUDAI EGYETEM
Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar


1081 Budapest,
Népszínház utca 8.

Tel: 06 1 666 5432
Fax: 06 1 666 5480

Szakfelelõs:
Dr. Horváth Sándor
dékán
horvath.sandor@bgk.uni-obuda.hu

Képzés felelõs:
Hervay Péter
hervay.peter@bgk.uni-obuda.hu

Zelei Sándorné
képzésszervezõ:
zelei.sandorne@bgk.uni-obuda.hu

Letöltések

Szívesen jelentkezne képzésünkre! Töltse le tantervünket és a jelentkezési lapot!

Jelentkezési lap letöltése

Tanterv letöltése

Online

Oldalainkat 1 vendég és 1 tag böngészi